II. János Pál a békéért imádkozott

Vágólapra másolva!
II. János Pál pápa Urbi et Orbi (Városnak és világnak) üzenetében azt kérte, hogy mindenki tegyen valamit a békéért, mert a háború okozta szenvedések senkit sem hagyhatnak tétlenségben.
Vágólapra másolva!

II. János Pál pápa húsvét vasárnapi miséjére mintegy ötvenezer zarándok érkezett Rómába, a Szent Péter térre. A római katolikus egyház feje a mise után szokás szerint Urbi et Orbi üzenetével fordult a világhoz. Üzenetében a pápa külön szólt az izraeli válságról. "Hadat üzentek a békének"- fogalmazott. A szentföldi vérengzés befejezéséért könyörgött, és felekezettől függetlenül mindenkitől azt kérte, küzdjenek a békéért, hogy vérengzés helyett tárgyalások hozzanak megnyugvást a Szentföldön. "Senki sem maradhat néma és mozdulatlan, semmilyen politikai vagy egyházi vezető sem" - fogalmazott. Külön szólt az afganisztániak szenvedéséről. A világ szegényeinek sanyarú sorsának enyhítését kérte a világtól.

Beszéde végén 62 nyelven áldotta meg a hívőket II. János Pál. Húsvét vasárnap kilenc embert keresztelt meg, a keresztséget felvevők a világ különböző pontjairól, Albániából, Japánból, Lengyelországból, Kongóból, Kínából és Olaszországból érkeztek.

A BBC helyszíni tudósítója szerint II. János Pál derűsebbnek látszott, mint az elmúlt napokban, amikor betegsége miatt különösen nehéz volt a szertartásokon részt vennie. Idén először fordult elő, hogy a hagyomány szerint nem mosta meg hét zarándok lábát, és a tavalyi évhez hasonlóan az idei nagypénteken sem maga vitte a keresztet a megváltó szenvedéseit jelképező úton. Őszentségének térdízület-gyulladással kell megküzdenie, ami nehézzé teszi járását, és Parkinson kórtól is szenved. Ezúttal a mise után szokásos homíliát sem mondta el.

Korábban:

Gyengélkedik II. János Pál pápa

Ajánlat:

Az Urbi et Orbi üzenet 62 nyelven a Vatikán honlapján